Vissza a zsákutcából

Előző posztomban Båtsfjord városának varázslatos világszéli hangulatát mutattam be. Viszont itt csak egy napot töltöttünk el. Ezt követően indultunk vissza, mivel Båtsfjord egy zsáktelepülés. A főcélunk továbbra is Vardø volt, de még útközben meg-meg álltunk. 

A falu előtti hágón nem volt könnyű a haladás, mert az erős szél néhol igen magas hótorlaszokat emelt az útra, de szerencsére mindenhol el tudunk evickélni valahogy.

A hágón való átjutást követően visszaérkeztünk a Varanger fjord északi partjára és azt követve folytattunk az utunkat Vardø felé.  Az út legtöbb helyen le volt tolva, de azért jeges volt és azon kellett autózni, de mint már korábban írtam, ez a szöges gumik miatt nem okozott nagy problémát. 

Vadsø felé haladva meg-meg álltunk, azon a pár üresnek tűnő településen, amelyeken utunk során keresztül mentünk. Ilyen volt Nesseby is, aminek a különlegessége a kis félszigeten álló temploma, de mi nem is csak emiatt álltunk meg, hanem természetesen itt is madarak miatt, amiből volt is sok, legfőképpen a Tengeri Partfutóból. Sok embert itt sem láttunk, csak egy idősebb párt, akik szintén madárlesre érkeztek és szinte folyamatosan egymás nyomában jártunk.

A következő állomásunk Vadsø városa volt. Kirkenes után ez a régió második legnagyobb városa, kb. 6000 fő lakik benne. El is töltöttünk itt egy éjszakát, méghozzá mint kiderült a környék egyik híres fotósánál. A később még sok helyen láttuk kiírva a nevét.

Vadsøban igazából azon kívül, hogy az emberek hogyan élnek a messzi északon, az az érdekesség, hogy van egy régi léghajókikötő torony, amit Umberto Nobilie és Roald Amundsen ténylegesen használtak is 1926-ban, amikor a Norgre névre keresztelt léghajójukkal célba vették az Északi-sarkot. Ez volt az utolsó szárazföldi kikötő a sarkig.

A következő részben pedig elképesztő mennyiségben következnek majd madarak, de tényleg! Én sem hittem volna…

/térkép forrása: biotope.no/

Using Format